2016. november 27., vasárnap

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - BLOGMAS - Karácsonyi kívánságlista

A VKP-t sem kerüli el a karácsony. A Blogmas keretein belül újabb és újabb karácsonyi témákkal jelentkezünk. Elsőnek a kívánságlistával kezdjük.


2016. november 16., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kapcsolatok

A VKP mostani témája: kapcsolatok, mindenféle megkötés nélkül.
Amikor megláttam a témát, elsőnek a Kontakt mandalám jutott eszembe. Ott ugyan a Kapcsolódás volt a megadott téma, de a kettő között olyan óriási különbséget nem látok. Az igazság az, hogy olyan erősen kapcsolódom ehhez a mandalához, hogy nem is tervezem eladni (egyelőre 😉). Szeretek ránézni, mert megjeleníti számomra az emberekkel, Istennel és az önmagammal való kapcsolatomat.


Itt rögtön ki is térnék a jógával való kapcsolatomra. 4 évvel ezelőtt álmomban sem gondoltam volna, hogy jógaoktató leszek. Nagyon közel áll hozzám ez a mozgásforma. Azt nem mondom, hogy teljesen tudok azonosulni magával az életszemlélettel is, de ki tudja mi lesz 5 év múlva. 😉 Egy biztos: nagyon jót teszek vele magamnak és legnagyobb örömömre a kismamáknak is, akik eljönnek hozzám órára.

2016. november 3., csütörtök

Őszi séta és programajánló Tatán

Ti is szeretitek az őszt? Én nagyon! Nincs is jobb ilyenkor (is), mint egy jó kis séta. Nagyon sokat szoktam Tatán sétálni, gyönyörű város. Szeretem az utcákat, a házakat és természetesen sokat megyek mind a két tóhoz is.
Cseke-tó

2016. november 1., kedd

Halloween, Mindenszentek, halottak napja

Hogy is van ez? Három ünnep egy napon? Sokan ezt hiszik. Pedig ez 3 különböző napot jelent.

Október 31-én éjszaka ünneplik Halloweent, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak. A szó az angol „All Hallows Eve”, azaz „a mindenszentek előestéje” rövidített alakja. Eredetileg azért öltöztek ijesztő jelmezekbe és faragtak rémisztő töklámpást, hogy elijesszék vele az ártó szellemeket.

2016. október 18., kedd

Nyereményem: SOL Baráti rajztanfolyam

Végre eljött az a nap is, amikor részt vehettem a második tanfolyamon, amit egy  pályázaton nyertem. Ez pedig a  SOL Baráti rajztanfolyam volt, ami egy jobb agyféltekés rajztanfolyam. A tanfolyamot ismét Kovács Miklós tartotta, aki a Színek világát is.


A tanfolyam 3 napos volt (péntek-szombat-vasárnap), minden nap 9-től ½ 6-ig. Igen, elég hosszú napok voltak, el is fáradtam rendesen, de megérte.😌
Miki ismét fantasztikus volt! Hiszem, hogy az előadó személye sokat lendít azon, hogy érezzük magunkat. Megadja a szükséges instrukciókat, hagy minket kibontakozni, de a rajzolás alatt folyamatosan ott van, segít és bíztat.

2016. október 2., vasárnap

A nap bloggere voltam II.

Szeptember 25-én ismét a NAP BLOGGERE voltam a Magyar bloggerek és blogkedvelők közösségében. Nagyon szuper kérdések érkeztek, köszönöm Nektek!
A kérdezők blogját elérheted a kérdés előtt lévő névre kattintva.


2016. szeptember 16., péntek

Nyereményem: SOL Színek világa tanfolyam

Ahogy azt már korábban írtam, egy pályázaton 3 tanfolyamot nyertem.
Az első tanfolyam, amin részt vettem a SOL Színek világa tanfolyam, amiről bővebben itt olvashatsz. A tanfolyamokat Kovács Miklós tartja, aki az Everness Fesztivál szervezésében is részt vesz.

Múlt hét szombaton volt a tanfolyam, egész nap tartott. Bárki mehet, nem kell hozzá rajztudás. Itt nem az a lényeg. Persze, az alap dolgokat megtanulod, mint hogy melyek a fő színek, mik az elsődleges-, másodlagos- és harmadlagos színek, mik a komplementer- és analóg színek, hogy érzékeljük a színeket, hogy tudod kikeverni őket. Mi az árnyalat, érték és intenzitás. Mi a szimultán kontraszt és mik a szubjektív színek.