2017. május 8., hétfő

Az én anyukám napja

Na jó, inkább estéje...

Csodálatos dolog, hogy ünnepeljük az anyákat. Talán el sem tudom mondani, mennyire szeretem az anyukámat. Néha idegesít, a korral bizonytalanabbnak látom, fel tud hívni hülyeségek miatt, de sosem felejtem el, hogy felnevelt engem, a lehető legjobb tudása szerint. 6 éves koromtól egyedül csinálta mindezt.


Sosem volt olyan, hogy ne lett volna ideje rám, mindig foglalkozott velem, ha takarított és akkor akartam játszani, kitalált valamit úgy, hogy engem is bevont. Imádtam a ruháiban és a cipőiben mászkálni. Persze kétszer nagyobb volt rám, de mit számított az? Amikor egy évig kollégista voltam, mindig kijött elém az állomásra és ki is kísért. Azt főzte és sütötte, amit kértem. Később, amikor más Pestre jártam suliba, ő pedig már nyugdíjas volt, minden reggel felkelt korán, megcsinálta a reggelimet, megfőzte a teámat, vagy kakaómat és természetesen előző nap megcsinálta a szendvicseimet is. Sosem félt kimutatni, mennyire szeret, rengeteg ölelést, jó szót, bíztatást, szeretetet kaptam tőle. Ugyan az utóbbi években kicsit úgy érzem, megfordultak a szerepek, ami néha rossz, de tudom, hogy még mindig számíthatok rá. Ha az éjszaka közepén hívnám fel, biciklire pattanna, és már jönne is. Nem mindig könnyű anyának lenni és az anyákkal sem mindig könnyű, de én imádom a tündér-anyukámat. 💕


Emlékszem, gyerekkoromban anyák napjára nyílt az orgona és mindig hatalmas csokorral vittem haza anyunak -, mint gondolom mindenki más. Ezt a szokást mondhatnám, hogy a mai napig tartjuk, de az utóbbi években anyák napjára elvirágzik az orgona. Legalábbis nálunk. Így maradt a virágcsokor, tavaszias, réti jellegű, mert anyu azt imádja. 💕

De ma másképp lesz. Már tegnap elkezdtem készülni, Eszterházy tortát sütöttem anyunak, persze szív alakút – szeretjük a „giccses” dolgokat, ha érzelmekről van szó. 😉 Anyu 7 órára jön vacsorára és nálam is alszik. Nem, mintha messze lakna, kb. 15 perces séta, de időnként csinálunk ilyen estéket. Hogy kitakarítottam, az sem nagy szám, hiszen minden hétvégén megcsinálom, de most az érzés volt más. Azt szerettem volna, ha belép a lakásba, tisztaság, friss illat lengje körbe és érezze azt a szeretetet, amit a mai napba fektettem.


Virágot végül egy idős nénikétől vettem a bolt mellett és tudom, hogy ezt mindennél többre értékeli. A vacsora sem bonyolult, borsóleves, grillezett csirkemell kuszkusz-bizivel. Egyedül csak a torta újdonság, mert azt nem szoktam készíteni. De mivel a születésnapja két hete volt és arra mindig sütök – ami idén sajnos elmaradt -, így most azt is szeretném pótolni.
 

Vacsora után séta, majd illatos, gyertyafényes fürdőt készítek neki. És persze holnap reggel nem megy el üres kézzel. A virág mellé útravalót is kap, finom medvehagymás koszorúkat.


Igazából tehetek bármit, úgy érzem, sosem tudom viszonozni neki,
amit tőle kaptam és kapok.

Utóirat: Jól érezte magát!


Varázslatos Napot Kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése