2016. március 10., csütörtök

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Testmódosítás

Ez a második VKP bejegyzésem.

Az elsőben nem ismertettem, miről is szól a VKP. Ezt most pótlom.

Szilvi kezdeményezése volt, aki a Pillecukor blog írója. Tavaly csatlakoztam hozzá. Lényegében ez egy TAG projekt, minden második héten sorsolásra kerül egy téma és erről írunk. A bejegyzés alján megtalálod a többiek posztjának linkjét is. Ha többet szeretnél tudni róla, nézd meg Szilvi blogján.














Az e-heti téma a Testmódosítás.

Elég tág fogalom, hiszen nagyon sok minden beletartozik. Tetoválás, plasztikai műtét, piercing, fogyókúra, talán még az öltözködést is ide sorolnám, stb.

Csakis a személyes véleményemet írom. Nézzük sorban:

Tetoválás

Imádom őket, úgy, hogy nekem egy sincs. :) Szerettem volna, volt is elképzelésem. Kb 7-8 éve, amikor Hajdúszoboszlón nyaraltunk, betévedtünk egy szalonba. Elmondtam mit szeretnék, összeszedtem minden bátorságom, de a srác nem tudta megrajzolni olyanra, ahogy én gondoltam. Úgy döntöttem, ha erre nem képes, akkor inkább nem kockáztatok. Megrajzolhattam volna én is neki, de mi a biztosíték rá, hogy valóban ugyanaz kerül rám, nem pedig az ő rajza?
Na, azóta a bátorságom megcsappant (hiszen még egy vérvételen is elájulok), pedig egy szép mandalát el tudnék képzelni magamon.



De még mindig vannak kétségeim, hogy tudnám-e egy életen keresztül viselni.
A páromnak van két tetoválása, azok nagyon tetszenek, a baráti körömben is van. De addig minek csináltassak, amíg nem vagyok biztos benne?

Plasztikai műtét

Nem vagyok híve, inkább a természetességet szeretem. De vannak olyan kirívó esetek, amikor szükség van rá. Baleset miatt, szülés után, nagy súlyveszteség után, stb.
Nem beszélek le róla senkit, de rá sem. Ha valaki mellette dönt, elfogadom, én nem tervezek ilyen jellegű műtétet magamon.

Piercing

Ami mindig tetszett, az az orr- és a köldök piercing. Olyan szexinek láttam. Na, persze nekem nincs, hiszen még a fülbelövéshez sem vagyok elég bátor. :) Van akinek az is iszonyatosan jól áll, hogy tele van piercinggel, míg másnak a finom, visszafogott stílus. Embere válogatja. Én, ha egyszer rászánom magam, akkor már csak a fülem marad, az egyikbe kettő, a másikba három.

Fogyókúra/sport

A kettőt egybe venném, mert szerintem kiegészítik egymást. Ez annyira egyéni kérdés amúgy, mert azt tartom a legfontosabbnak, hogy az ember érezze jól magát a bőrében. Persze érdemes odafigyelni mind az étkezése, mind a mozgásra az egészségünk érdekében. Én például most igyekszem tudatosabban figyelni ezekre a dolgokra, mert egy: nem akarom lecserélni a ruhatáram, kettő: kényelmetlenül érzem magam, hogy 4-5 kilóval több vagyok év vége óta. Hát ez az egyetlen testmódosítás, amit én most „végrehajtok” magamon. :)

Varázslatos Napot Kívánok!

4 megjegyzés:

  1. Én egy személyes mandalát szeretnék nagyon magamra tetováltatni, de még nem találtam olyan embert, aki meg tudná nekem tervezni. Eddig :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huhh, az jó nagy felelősség! Mármint nem a tetoválásra gondolok, hanem a mandala tervezésére. :) Mert nem mindegy, hogy papíron adja át az ember, vagy ott van a tudat, hogy a másik egy életen keresztül viselni fogja magán. Azt hiszem, jól meg kell ismerni hozzá a másikat, a lelkét! :)

      Törlés
  2. Én is szeretem a tetoválásokat, de nekem sincs. Nem tudok olyan jelképet találni, amiről úgy gondolom, hogy 30-40 év múlva is jellemző lesz rám. Folyamatosan alakulok még... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor mi egyelőre csak szemlélői maradunk a tetkóknak. :) Szerintem csak akkor érdemes csináltatni, ha az ember biztos benne, ahogy te is írtad, 30-40 év múlva is viselni tudja.

      Törlés