2016. február 15., hétfő

Tavaszi harmónia mandala

Úgy tűnik, mostanában előtérbe kerül nálam a tervezés nélküli alkotás. :)
Igen, tudom, elég furán hangzik, hogy tervezve alkoss. Hiszen az alkotáshoz többnyire azt kapcsoljuk, hogy belülről jön, az önkifejezés művészete.



Kis kitérőként: tervezés alatt azt értem, hogy ugyan megszületik bennem egy érzés, gondolat, kép és ezt szeretném megvalósítani, de előveszem a szimbólumokat és azok alapján megtervezem a mandala alapját. Majd szabad kezet adok magamnak és még hozzáteszem, ami ösztönösen jön.

Most megfordítottam a sorrendet.
Harmóniára vágytam és hagytam, hogy alakuljon a kép. A színek választásánál biztos vagyok benne, hogy befolyásolt a közelgő tavasz, pláne, hogy az elmúlt két hét elég tavaszias volt és éreztette is lelki szinten a hatását.
Izgatott voltam, lelkes, energiával teli, azt éreztem „Történjen már valami!”. A levegőben is a tavasz illatát éreztem, sokat sétáltam, hallgattam a madarakat, főleg a széncinegéket, ahogy csiviteltek. Igazi tavaszhozó, amikor meghallod a hangjukat: „nyitnikék-nyitnikék-nyitnikék”. Imádom! :)
Kicsit már úgy is éreztem, hogy kezdek túlpörögni, szükségem volt a megnyugvásra. 
Nos, hát így született ez a mandala.

Ezek után pedig megnéztem a rákerülő szimbólumokat és legnagyobb örömömre csupa olyan került rá, ami erősíti a harmóniát, a megnyugvást.

Tavaszi harmónia mandala
A mandalán szereplő szimbólumok:
- Lótusz
- Szív
- OM
- Sárga
- Narancs
- Zöld
- Tűzpiros
- 8-as szám
(Jelentésüket megtalálod a Szimbólumok menüpont alatt)
 
Technikai adatok:
Anyag: 280 gr-os aquarell papír
Festék: aquarell
Díszítés: akril festék, 3D por, zselés toll
Méret: 20x20 cm

Ha szeretnél a lakásba tavaszias hangulatot, harmóniát az életedbe, megnyugvást, szeretetet, akkor bátran válaszd ezt a mandalát.

Varázslatos Napot Kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése