2016. január 27., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – 5 kívánságlistás termék

Első VKP bejegyzésem 5 termékről szól, ami szerepel a kívánságlistámon.

Egyszerűnek tűnik ez a téma, mégis nehéz volt neki indulni. Rengeteg gondolat jár az ember fejében nap, mint nap és sokszor gondolunk apró és nagyobb dolgokra, hogy mit szeretnénk. De amikor felteszik konkrétan a kérdést, hogy mi az az 5 dolog, ami szerepel a kívánságlistádon, hirtelen nem jut eszedbe semmi.

Így egy darabig én is csak ültem a gép előtt, hogy mit is gyűjtsek össze, de végül sikerült!
Nem hazudtoltam meg önmagam, nagyrészt olyan termékek kerültek ide, ami megkönnyíti számomra az alkotást.


Az első, amit kiemelnék, a csiszológép.
Minek kell egy nőnek csiszológép? Hogy le tudjam csiszolni a felújításra váró bútoraimat. Most, hogy már mögöttem van egy-két bútor újítgatás, azt hiszem, kijár nekem egy gép, hogy a munka ezt a részét könnyebbé tegye. Hogy milyen márkájú, mennyibe kerül és az egyéb műszaki adatai nem foglalkoztatnak. Azt rábízom a páromra.😉

Szükségem lenne egy átvilágító asztalra is (na meg persze helyre is hozzá…). Jelenleg ez úgy működik nálam, hogyha például készítek egy sormintát, akkor az ismétlődő részt úgy rajzolom újra, hogy az ablakon keresztül szépen átvilágítja nekem a fény. Kicsit könnyebb asztalnál rajzolni, mint ablaknál függőlegesen.

Rajzmappára is szükségem lenne. Persze, van már 6 db, de olyan kell, ami teljesen zárt, hogy védje a munkáimat a portól és a gyűrődéstől. Szegények ideiglenesen a szekrény tetején pihennek hagyományos mappában, és ha oldalt egy kicsit kicsúszik, előfordul, hogy gyűrődés áldozata lesz...

Óóóó, ami nagyon fontos: új rajztábla. Itt mindjárt duplázok is, mert kellene A3-as és A2-es méretben is. Eléggé elhasználódtak az elmúlt évek során. Erről nincs mit mondani, ez kell!

Nem maradhatnak el a könyvek sem, hogy legyen egy kis szórakozás is. Már jó párat beszereztem a tervezettek közül, de Kate Mosse Fellegvár című könyve még nincs meg. Az első két regénye (Labirintus, A kripta) nagyon tetszett. Tipikusan azok a könyvek voltak, amiket nem tudtam letenni. Úgy éreztem én is benne vagyok a cselekményben és mikor a regény végére értem, hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.

Hát ez lenne most az én 5 kívánságom.😌

Varázslatos Napot Kívánok!

2 megjegyzés:

  1. Jaj ez ismeros,en is tobb napig irtam a posztot,mert azonnal nekem se jutott semmi eszembe :) de ez ilyen.
    A butor atalakitas izgi lehet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a régi bútorokat újítgatni! :) A nagymamámtól maradt rám egy pár. Amit mindenképpen szerettem volna az otthonunkba, azokat már megcsináltam, de még várnak rám bútorok. :)

      Törlés