2016. november 29., kedd

Kreatív karácsonyi album I.

Sajnos még nem sikerült beszereznem a jövő évi kreatív határidőnaplómat (pedig már ki is néztem), de készítettem magamnak egy kreatív karácsonyi albumot, ami advent első hétvégéjétől december 26-ig végigkíséri a napjainkat. Na, inkább csak az én napjaimat, már párom keveset tartózkodik az országban… De így neki is jó lesz lapozgatni, látni fogja képekben is, hogy teltek a napjaim.😌


A határidőnapló keresése közben több kreatív kalendáriumot is találtam, köztük kifejezetten karácsonyiakat. Így jött az ötlet, hogy miért ne készítsek én is magamnak. Az album alapja egy A5-ös méretű lefűző mappa. Ez volt itthon (és igazából minden hozzávaló), de kék színű. Lealapoztam fehér alapozófestékkel, majd elő az akril festékeket, szalvétákat, csillámokat, rizspapírokat, 3D-s port és jól belevágtam.


Az album borítója zöld lett, került rá szalvéta és arany horgolt csík. Az XMAS felirat 3D-s porral, sablonnal készült. A többi feliratot kézzel festettem. KARÁCSONY feliratot szerettem volna rá, de sehogy nem fért ki a meglévő sablonommal. Pénzt pedig nem akartam áldozni rá, ha egyszer meg voltak az eszközeim itthon.

Majd következett a belseje. Mindenféle papírt, ami csak volt itthon előszedtem és A5-ös méretűre vágtam. Van közte karton, kreatív papír, aquarell papír, fotókarton, színes papírok, rajzlap. Ezeket kezdtem el díszítgetni, ahogy jöttek az ötletek. Advent előtt pár nappal sikerült befejeznem, így most minden nap belekerül valami az adott naphoz. Egy fénykép, vers, hogy éreztem magam, gondolatok, majd adja magát.😌


Én már most évezem lapozgatni, pedig még meg sem töltöttem. Szuper lesz majd időnként elővenni, felidézni az emlékeket.

Bercike természetesen végig velem van a készülődés során. Ha a földön dolgozok, ott sündörög és mászkál a papírokon, ha az asztalnál ülök, első dolga, hogy az ölembe ugorjon. Így mi együtt dolgozunk, segít nekem, amiben csak tud.😃


Varázslatos Napot Kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése