2017. január 30., hétfő

Harmónia mandala II.

Biztos te is érezted már nagyon egyedül magad. Nem arra az egyedüllétre gondolok, amikor fizikailag egyedül vagy, hanem arra, amikor a lelkedben érzed magad egyedül. Hiába vannak szeretteid – anyukád, apukád, testvéred, párod, barátaid – mégis egyedül érzed magad. Elfordul tőled minden és mindenki. Az élet cserbenhagy, Isten, mintha nem is létezne, a körülötted lévők nem értenek meg, csak magukkal vannak elfoglalva. Mindenki a saját érdekeit nézi, és te ott maradsz egyedül és csak húz magába ez a sötétség, a köd, amiből nem látsz ki, nem tudod merre van a kiút.


Hiába nyújtod a kezed, senki nem fogja meg, hogy segítsen. Félsz, rettegsz, saját magadtól is. Úgy érzed, innen már nincs lejjebb és egyszer csak még zuhansz, szippant magába, mintha sosem akarna elereszteni. Nehéz a lélegzetvétel, nehezek a mozdulatok és eljutsz arra a pontra, hogy feladod. Elengeded magad, hagyod, hogy történjen meg, aminek kell. 

És itt a gödör alján megpihenhetsz egy kicsit. Nem is tudsz mást tenni, elfáradtál a küzdelemben. Felőrölt a félelem, a szorongás, a magány. Ez a gödör lehet egészen mély, lehet csak bokáig érő, de kimászni mindkettőből ugyanolyan nehéz lehet.

Pihentem, aludtam 2 hónapig, lassan tértem vissza. Legközelebb már csak 3 hétig, most csak 3 napig. Szüksége van a testemnek és a lelkemnek a pihenésre, mert tudom, hogy csak akkor tudok dolgozni magammal, ha van erőm. Néha kinyílik előttem egy ablak résnyire, egy másodpercre, majd egyre hosszabb időre, mindig egyre tágabbra. Kezdem észrevenni a körülettem lévő dolgokat és rádöbbenek, hogy még mindig egyedül vagyok. Én vagyok az, aki ezen változtatni tud. Szerethetem és elfogadhatom magam, megnézhetem, mitől félek, megkereshetem a belső erőforrásom – az ősbizalmat – és a lehetőségeket, amik segítséget adhatnak. 

Az egyik ilyen lehetőség a mandala. Tudtam mire van szükség, éreztem a színeket, láttam magam előtt, ahogy meg fognak jelenni a papíron. Tudtam milyen érzést okoz elkészíteni és milyen sokat ad majd. Közben alakul, jönnek a formák és a belsőmből összeáll egy csodás kép, aminek jó energiája és jelentése van. Az egyik támogató pont, ami belőlem fakad. 
 
Harmónia mandala II.
4 csakra jelenik meg rajta. 
 
Alul a gyökércsakra, ami megadja az alapot, megtart. Itt tudunk kapcsolódni a földhöz, a túlélésünkért felel. Ha félelmet érzünk, az azt jelenti, hogy a gyökércsakra egyensúlya felborult, mert a félelem a biztonság és bizalom ellen dolgozik. Szükségszerű szembenézni a félelemmel ahhoz, hogy csakránkat újra megfelelő működésbe hozzuk. 
 
Középen található a szexcsakra és köldökcsakra. A szexcsakra célja az elengedés és az áramoltatás. A szexualitás mellett a gondoskodásért, az érzelmekért, az örömökért felel. Az öröm keresése természetes tulajdonság, és együtt jár vele tágulás. A fájdalom ellene dolgozik, összehúzódást eredményez. Jelzi, hogy felborulhat e csakránk egyensúlya ezért érdemes foglalkozni vele. A köldökcsakra funkciója az akarat, az erő, célja az átalakulás. Akaratunkkal tudunk megszabadulni olyan rögzült viselkedésmintáktól, amik nem szolgálnak minket és újakat vehetünk fel. A csakra egyensúlyának megbomlását jelzi, ha erőtlennek érezzük magunkat, a hasunk/gyomrunk táján ideges bizsergést érzünk. Hajlamosak vagyunk ilyenkor visszahúzódni, hogy védjük azt a keveset, ami még megmaradt. Ahhoz, hogy köldökcsakránk egyensúlyban legyen, fel kell vennünk a kapcsolatot belső Énünkkel. Ahhoz, hogy ezt szeretettel meg tudjuk tenni, kapcsolódnunk kell első két csakránkhoz. 
 
És végül, felül helyezkedik el a szívcsakra, a szeretet középpontja, amit a létezésben tapasztalunk meg, és a békéből fakad, a belső harmónia kisugárzása. Az első és legfontosabb önmagunk szeretete és elfogadása. E nélkül nem tudunk szeretetet adni és elfogadni. A szívcsakra akkor tud megfelelően működni, ha megszabadulunk régi sérelmeinktől, fájdalmainktól. Ehhez szükséges, hogy a köldökcsakra végezze a dolgát, így könnyebb az elfogadás. A szívcsakra megnyitásának kulcsa lélegzés. 
 
Az alsó 3 csakra szolgálja az alapzatot, a szívcsakra pedig a központ. Innen természetesen még van út felfelé, de haladjunk szépen sorjában. Alkossuk meg gyökereinket, fedezzük fel az örömeket, önmagunkat, a világot és lélegezzünk.

Technikai adatok:
Anyag: 280 gr-os aquarell papír
Festék: aquarell
Díszítés: zselés toll
Méret: 25x45 cm 
 
Varázslatos Napot Kívánok!

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű!
    Boldog vagyok, hogy elhoztad a PinkAnyu Facebook oldalára is! <3

    VálaszTörlés