2016. december 31., szombat

Az elmúlt év - 2016

Tavaly készítettem először évrendező-évindító összegzést. A segédletet innen töltöttem le. Megfogadtam a tanácsot, adtam magamnak 3-4 órát, előkészítettem a színes ceruzáimat, tollat és becsületesen kitöltöttem. A saját tapasztalatom, hogy érdemes megcsinálni, jobban rálátok az elmúlt dolgokra és jó esetben körvonalazódik is az előttem álló év.

Pillanatképek
De egyelőre maradjunk az évösszegzésnél. Nekem segít abban, hogy visszamenőleg felfedezzem miben fejlődtem, mit változtattam, sikerült-e elérnem, amit szerettem volna, mit tanulhatok belőle, hogyan éltem meg az örömeket, a fájdalmakat, a veszteséget, mi okozott boldogságot, mitől kapcsolódtam ki és mi is az, amit majd átvihetek a következő évre és mi az, amit el szeretnék engedni.

2016. december 28., szerda

Kreatív karácsonyi album V.

Tudom, hivatalosan már vége a karácsonynak, de elhoztam nektek a karácsonyi albumom befejező részét. Bár nekem a hangulatom még meg van. 😌 A fa természetesen még mindig feldíszítve áll, a lakás is díszben, égnek a fények és minden este meggyújtom a gyertyákat is.

2016. december 23., péntek

MBBK Karácsony 2016

A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közösségében egy sorsolás keretein belül karácsonykor ajándékozunk egymásnak. Nagyon jó ötletnek tartom, mert így ápoljuk a kapcsolatainkat és új embereket, blogokat ismerhetünk meg.


2016. december 21., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - VKP Karácsony 2016

A VKP keretein belül ajándékozunk egymásnak karácsonykor, így ez a poszt most arról a két emberről szól, aki engem ajándékozott, és akit én ajándékoztam. Tavaly sajnos lemaradtam erről a kezdeményezésről, későn csatlakoztam a csoporthoz. De idén már én is részt veszek benne.


Akitől én kaptam az ajándékot, nem más, mint Orbán Szilvia, a Pillecukor blog írója. Ő a létrehozója a VKP csoportnak, így külön megtiszteltetés és öröm volt átvenni a csomagot.

2016. december 20., kedd

Kreatív karácsonyi album IV. + egy isteni süti recept

Nagyon kellemes, eseménydús hét áll mögöttem, így engednék is egy kis bekukkantást az életembe az albumomon keresztül.😊

A képek után pedig egy olyan keksz receptjét találjátok, ami az idei karácsony legfinomabb sütije lett – nálunk. 😉 Már tavaly terveztem, hogy megsütöm, de valamiért elmaradt. Hát, nem bántam meg, hogy idén elkészítettem.

2016. december 14., szerda

Kreatív karácsonyi album III. + csomagolási ötletek

A karácsonyi album legújabb képei mellé ajándékcsomagolási ötleteket gyűjtöttem össze. Ez az egyetlen teendő, amivel még én is csak félig-meddig vagyok kész, így az ötletelés nem teljesen önzetlen, nekem is szükség van rá.😉

Szeretem a hagyományos karácsonyi csomagolópapírokat is, de nagyon tetszenek a natúr papírba csomagolt ajándékok, feldobva egy kis díszítéssel. A képek alatti linkre kattintva egyéb ötleteket is találtok.

Jó böngészést!😌

Forrás: Tesco PLC (GB)

2016. december 12., hétfő

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - BLOGMAS: Így élem túl a karácsonyi bevásárlást

Először meg sem akartam írni ezt a posztot, mert nem igazán tudok átlényegülni a kérdéssel, de aztán úgy gondoltam, miért ne gyarapítsam azok sorát, akiknek a karácsonyi bevásárlás nem a túlélésről szól. 😉 Ha elengedjük ezt a képzetet, akkor még élvezhetjük is!


Én még nem éreztem úgy, hogy nekem túl kellene élnem. Az ajándékokon például egész évben gondolkozom. Figyelek a beszélgetéseknél, hogy kinek mire lenne szüksége, na meg persze van olyan, amikor tanácsot kérek egy-egy hozzátartozótól. Van, amit már szeptemberben megveszek.

2016. december 8., csütörtök

Évszak mandalák – Tél

Tél mandala tölgyfával 

A tél kiválóan alkalmas arra, hogy mindent elengedjünk, ami nem hozzánk tartozik. Az év vége felé közeledve akarva-akaratlanul számot vetünk az elmúlt egy évvel. Fordítsuk hasznunkra ezt az időszakot.

Tél mandala tölgyfával

2016. december 7., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - BLOGMAS: Téli filmek

Ismét egy VKP Blogmas bejegyzéssel készültem nektek. A témákat Szilvitől kapjuk, a Pillecukor blog írójától. Ha csatlakoznál a csoporthoz, garázdálkodj Szilvi blogján.😌


A mai téma: Téli filmek. Vannak örök kedvenc karácsonyi filmjeim és nem kimondottan karácsonyi filmek, de vagy kötődik hozzá emlék, vagy miért ne nézzem meg az ünnepek alatt?😄

2016. december 6., kedd

Kreatív karácsonyi album II. + egy gyors dekorációs ötlet

Eljött a karácsonyi album második része. Részleteket már nem írok róla, hiszen az előző bejegyzésben megtettem. 😌 A képeket fogadjátok szeretettel! Természetesen aktuális oldalak meg van töltve, de van ahol csak „üresen” láthatjátok. Mindent én sem osztok meg.😉

És készültem nektek egy dekorációs ötlettel is. Roppant egyszerű és olcsó.

2016. december 5., hétfő

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - BLOGMAS: Karácsonyi MIXTAPE

Ha karácsony, akkor nem maradhatnak el a karácsonyi dalok sem. A VKP következő témájában a legkedvesebb karácsonyi zenei listánkat kellett összeállítani. Sokan nem szeretik már az évek óta minden karácsonykor elhangzó dalokat, főleg, hogy már októberben is azok szólnak az üzletekben.

2016. december 3., szombat

Bhakti Kutir mandala

A mandala Baktai Ádám születésnapjára készült. Gyimesi Kriszta, az AranyHold tulajdonosa rendelte tőlem. Nagyon hálás vagyok érte, hogy készíthettem Ádámnak egy mandalát, mégha nem is én voltam az ajándékozó. Aki egyszer találkozik Ádámmal, szerintem sosem felejti el. Nekem is csak pár alkalommal volt szerencsém hozzá.
Bhakti Kutir mandala

2016. december 1., csütörtök

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - BLOGMAS - Téli kiegészítők

Elérkezett a VKP Blogmas második témája, ami nem más, mint a kiegészítők. Az első, ami eszembe jutott, az új sapkám, amit kb. 1 hónapja vettem. Vicces és úgy érzem, nagyon én vagyok. Hát igen… bojtok itt is, ott is, fülvédős és színes. Amire a barátnőm azt mondja, hogy „Én fel nem venném, de rajtad jó, mert Kamillás.”😃


Nincs is több ruhás kiegészítő, amiről úgy érzem, hogy muszáj lenne itt felsorolnom.