2015. október 1., csütörtök

Szeresd a hálószobád!

Tértisztítás 

 

Éreztétek már úgy, hogy nem esik jól az alvás a hálószobában? Vagy akár csak nem jó ott tartózkodni?

Na, hát nálam volt ilyen időszak. Nem tudtam megmondani az okát, de odáig fajult, hogy még bemenni sem szerettem.

Forrás

Először azon gondolkoztam, hogy lehetne átrendezni, hogy máshova kerüljön az ágy. Ez sajnos kivitelezhetetlen… Ezután én forogtam az ágyon minden irányba, de ez sem jött be. Aztán kitaláltam, hogy átfestem a falakat. Eddig picit erősebb napsárga volt, én kiválasztottam helyette egy sötét bézst és kapucsínóval kombináltam. Lényegesen jobb lett, de nem az igazi!

Szeretem a nap meleg színét, így mindenképpen vissza kellett csempésznem, úgy hogy bevarázsoltam egy kis narancs ágyszőnyeget, két fedeles dobozt és dekorfüggönyt. És még egy képet is festettem. Ezt látom először reggelente.😌

OM
A színei elég tüzesek, de számomra mégis megnyugtatóak. A célom az volt vele, hogy ábrázoljam, ahogy meditatív állapotban kapcsolódhatunk a legfelsőbb létezőhöz.

De! Mivel elég spirituális beállítottságú vagyok, megspékeltem még egy tértisztítással is.

Ezt röviden megosztom veletek:

1. Először is tégy rendet, selejtezz és takaríts ki!
2. A szükséges kellékek az alapkészlethez:
- 1 db füstölő
- 1 db fehér mécses
- 1 db piros virág a boldogságért
- 1 db sárga virág az örömért
- 1 db fehér virág a tisztulásért
3. Tegyél egy alapkészletet a szoba bejáratához és a szemben lévő falhoz (ablakhoz, erkélyajtóhoz)
4. Vegyél le minden ékszert (kivéve a védelmi eszközöket, pl. medál) és zuhanyozz le, majd maradj mezítláb!
5. Gyújtsd meg minden alapkészletben a füstölőt és a gyertyát!
6. Ajánld fel a házat annak, akit a hiteddel összeegyeztethetőnek találsz!
7. Az ajtónál gyújts egy füstölőt és menj végig a falak mentén az óramutató járásával ellentétes irányban és közben gondolj arra, hogy a füstölő megtisztítja a területet!
8. Amikor visszaértél, oltsd el a füstölőt, csomagold papírba és dobd ki! Köszönd meg a segítséget!
9. Ismét zuhanyozz le!
10. Az ajtótól elindulva, ugyanazt az utat bejárva, tapsolással tisztítsd meg a falakat!
11. Visszaérve mondj köszönetet!
12. Ismét zuhanyozz le!
13. Újra indulj el egy csengőt rázva és a hanggal tisztítsd meg a falakat!
14. Visszaérve mondj köszönetet!
15. Ismét zuhanyozz le!

És itt a vége! Kicsit „macerás”, de igazából élveztem. 😌 Persze később az egész lakással megcsináltam ezt a műveletet.😌

Ha van kedvetek, próbáljátok ki! Ha az egész lakásban csináljátok, akkor a lakás középpontjába is helyezzetek el egy alapkészletet. Menet közben, ha elégne a füstölő vagy a gyertya, pótoljátok. 

Varázslatos Napot Kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése