2016. július 26., kedd

Kismama mandala I.

A kismamaság szerintem az egyik legszebb dolog a világon. Talán sokan most azt mondják, hogy lenne az, hiszen fáj a hátam, nem kapok levegőt, ég a gyomrom, aranyerem van, vizesedek stb. Igen, vannak fizikai változások és nem mindig könnyű ehhez alkalmazkodni, de az ember lelke, szíve teszi széppé.

Kismama mandala I.

2016. június 13., hétfő

Kontakt mandala

A mandala egy pályázatra készült, a téma: kapcsolódás.
Az én olvasatomban ez jelentheti az önmagunkkal, Istennel (kinek hite szerint), az Univerzummal, Földanyával,a párunkkal, az emberiséggel, barátokkal, stb. való kapcsolódást.

Amikor megláttam a kiírást, azonnal megjelent a fejemben a kép. 1 hétig érleltem magamban, majd leültem elkészíteni. Nehéz volt nekiállni, mert úgy éreztem, nem vagyok most abban az élethelyzetben, hogy megvalósítsam.
De ahogy felvázoltam a fejemben (vagy inkább a szívemben?) élő képet, már nem voltak kétségeim. Egymás után jött a többi motívum, a díszítés, míg azt nem éreztem, hogy kész van.

Kontakt mandala

2016. május 10., kedd

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Ha ezután csak 5 blogot olvashatnék

Nagyon tetszik a mostani VKP téma. Természetesen nem csak 5 blog van, amit szívesen olvasok/olvasnék, de azért sikerült kiválasztanom őket.
Szerintem nem lesznek ismeretlenek, főleg, hogy már szerepeltek a vándordíjazásban is (Dorothy Blog Award, Liebster Award)


2016. április 21., csütörtök

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc együttes

A VKP e hetei témája a Kedvenc együttes.

Mindenevő vagyok, többféle stílust meghallgatok, akár az éppen aktuális slágereket is, de van egy együttes, ami mindig is az abszolút favorit volt: a Depeche Mode.
Bármikor, bárhol képes vagyok hallgatni, soha nem unom meg.

2016. március 21., hétfő

Dorothy Blog Award díjat kaptam

A blogom megkapta második díját a Dorothy Blog Award díjat.

A legnagyobb öröm ebben, hogy megismerhettem egy fantasztikus embert. Kiss-Belouti Ildikóról van szó, a The World Of Ildiko blog írójáról. Tőle kaptam a díjat, amit teljesen „véletlenül” fedeztem fel.
Nagyon köszönöm Neked a díjat Ildikó és remélem, az ismeretségünk túlnő majd a virtuális téren!

2016. március 18., péntek

Az alázat mandalája

Alázat. Milyen szép szó. És mennyire kevéssé vagyunk rá képesek.

Fizikailag a térd tartozik hozzá. Térdelni és térdet hajtani alázattal Isten előtt. Nagyon már a templomokban sem tesszük ezt meg. És a mindennapi életben sem. Míg régen szüleink térdelve súrolták a padlót, mi már állva mosunk fel kényelmesen.
Talán a kertészkedés, a gyomlálás, az ültetés ad lehetőséget rá, hogy meghajoljunk a természet előtt.
Bizonyos mozgásfajták, mint a jóga, persze alkalmat adnak rá, hogy alázattal letérdeljünk, fejünket lehajtsuk és megadjuk magunkat.

Az alázat mandalája

2016. március 15., kedd

Évszak mandalák – Tavasz

Tavasz mandala tölgyfával

Úgy érzem, végérvényesen itt a tavasz. Oké, ma reggel esett a hó, be van borulva, kicsit hidegebb van, de a lelkünk már kitavaszodott. 😉 A madarak csicseregnek, rügyeznek a fák, egyre több virág nyílik és a levegő is tavaszillatot áraszt.
Tavasz mandala tölgyfával