2016. február 3., szerda

Termékenység mandala I.

Ezt a mandalát nem terveztem, egyszerűen megszületett. Szerettem volna valami meleg, színes dolgot festeni, amiben mindenképpen szerepel egy pillangó.

Érdekes, hogy csak egy homályos kép élt a fejemben, de ahogy leültem megrajzolni, a kezem alatt összeállt, ami addig csak az elmém mélyén rejtezett.

Termékenység mandala

Szóval itt nem volt semmilyen tervezgetés, hogy milyen szimbólumok kerüljenek rá, minek hol a helye, hagytam, hogy magától alakuljon. Talán ez a legizgalmasabb. Amikor ránéztem a kész műre, rájöttem, hogy a legbelső vágyam került papírra. Ami persze nem meglepő!

Technikai adatok:
Anyag: 280 gr-os aquarell papír
Festék: aquarell
Díszítés: zselés toll
Méret: 20x20 cm 


Már több mint egy éve szeretnénk gyereket, de rendbe kellett tenni egy-két dolgot, ami hosszú folyamat volt. Rendszeresen szedek gyógyszert, tehát az első az volt, hogy ezt megbeszéljem az orvosommal. A másik, a lelki munka, a harmónia. Erre igyekszem tudatosan figyelni. Amit én fő szempontnak tartok a belső harmóniám megteremtése érdekében: a szeretet, a megbocsátás, az elfogadás és az elengedés. 4 egyszerű dolog, amit az életem minden területén alkalmazok, amennyire éppen tőlem telik. Ez az „amennyire éppen tőlem telik” a legnagyobb kihívás. Elfogadni, hogy most, ebben a pillanatban és helyzetben erre vagyok képes.

Talán azért sikerült ezt a mandalát így megfesteni, mert az utóbbi hetekben épp nem görcsöltem rá, hogy „Gyereket akarok!”. Nem csak ez a gondolat járt a fejemben, kicsit előtérbe kerültek más dolgok. Jó érzés ránézni erre a mandalára, mintha azzal, hogy megfestettem, kicsit sikerült volna elengedni ezt a görcsös akarást.

Ez az én történetem a mandalához. De megszólaltattam más embereket, hogy mondjanak véleményt, milyen érzéseket kelt bennük. Nagy örömömre sokaknál előjött a termékenység, ami mindenképpen pozitív a számomra. Azt érzem, hogy közvetíteni tudom az érzéseimet mások felé.

„Termékenységhez kapcsolódó gondolatok jönnek. A gyökerek stabilitást adnak.”

„Nekem erről a képről a REMÉNY jut eszembe, a MEGÚJULÁS és az ÚJRAKEZDÉS. Annak a biztos ígérete, hogy minden pillanat egy újrakezdés, egy új MOST.”

„A rügyecskék a tavaszt, az újrakezdést idézik fel bennem. A mandala alsó részén pillangót vélek felfedezni, mely a szépséget mutatja nekem.”

„Nekem először a magyar népmesék ugrott be, az ágacskákkal, a rügyekkel és a pillangóval! :) Jobban kutakodva, a közepén a szívecskében egy anyaméh ugrott a szemem elé!”

„Nekem is a nőiesség, az anyaméh ugrott be először. Nagyon szépek a színek is!”

„Nekem a szép színes pillangó, ami feltűnt a képről. Az pedig a szárnyalást a magasba, az univerzum felé jelenti számomra. De egyben a vidámságot, szabadságot is.”

„Nekem is a nőiség jutott eszembe... A Nő és a földanya harmóniája, egysége.”

„Szív, szeretet, újjászületés, szabad szárnyalás.”

„Nekem A FÖLD CSODÁLATOS EGYSÉGE!!!”

Neked mit juttat eszedbe? Esetleg elindít benned valamit? Mit érzel, mit látsz, ha ránézel?
Örülnék, ha megosztanád velem a benyomásaidat!

Varázslatos Napot Kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése